Öreg Favágó Kocsmája, avagy
hogyan gyilkoljuk meg
a romantikát?

Történt egy szép napon, hogy a papa 70 éves lett. Az egyszeri, nagy eseményt étteremben akarták megünnepelni, és már hónapokkal a szülinap előtt szervezkedni kezdtek. Ennek én annyira nem örültem, mivel régen állandóan étterembe kellett járnom. Igen, munkából kifolyólag, kötelező jelleggel. Sosem sejtettem, hogy ennyi kódneve lehet a rántott húsnak. 
Eljött a nagy nap, mikoron az Úr és Parancsolóm kora reggel felverte a családot, hogy délre az étterembe érjünk. A kisdedek persze háborogtak, nem kenyerük az úri viselkedés, meg amúgy is, a mama is meg tudná sütni azt a rántott sajtot. Ráripakodtam Ketteskére, hogy ha nem fogja be, itthon hagyjuk. A kisded, ki valaha ultrahangon visongott, ha három méterre el mertem távolodni a közeléből, most hanyagul hátranézett a válla felett, és a tizehárom évesek flegmaságával közölte, hogy 
"pizza, wifi legyen, a többi nem izgat"
Úr és Parancsolóm bevetette magát a fürdőszobába, és másfél órán át készülődött, hogy a budoárja megfeleljen a követelményeknek. Utána lekapta a tíz körméről az egész családot, amiért nem vagyunk kész, átöltöztette a három fiút, mert ruházatuk nem felelt meg az előírt dresszkódnak, majd szájhúzkodva megállt mögöttem a fürdőszobában. 
"Figyelj, mi ez a harci dísz? Csatába készülsz? Ne már, az életben nem indulunk el!" 
Még csak szemeztem a szemceruzával! Még nem is kerültem vele testi kontaktusba! Csakazértis perzsacica-lánnyá szépítkeztem (nem vagyok kövér, csak bolyhos), belezuttyantam a kínais csanelba, magamra pajszeroltam a soha nem hordott, de "okvetlenül fontos volt megvenni" márkájú tűsarkúmat, majd kezdetét vette a "kocsiba szállunk" ceremónia. Ez nálunk minimum 10 perc! Ki ül ki mellé, ki mellé nem, és miért nem, de nem férek el, szállj le rólam, anyaaaaa... Úr és Parancsolóm általában 5 perc után idegösszeomlást kap, és csatlakozik az üvöltözéshez, amit természetesen a ház előtt visz véghez, a szomszédok legnagyobb örömére (tök uncsi környéken lakunk). 
A röpke egy órás út első fele harsány üvöltözéssel telt. Ezen idő alatt a kisdedek általában elérik, hogy Úr és Parancsolóm összevesszen velem miattuk, mindenki megsértődik mindenkire, így az utazás második felét már néma csendben tettük meg. 
Ám végül célhoz értünk, az Öreg Favágó Kocsmájához, Tarjánba! 
Bevallom, tök elővigyázatlan voltam, mert nem kérdeztem meg előre a nevét a helynek, így kikerekedett a szemem, hogy a négy kiskorút egy kocsmába szándékozzuk éppen becitálni. Általában nem vagyok semmi jó elrontója, meg ha már buli, legyen vad, és zabolátlan, na de azért... 
A hely kívűlről nem látszott kocsmának, de étteremnek sem. Elsőre inkább családi ház formája volt, aminek az oldalának egy fehér sátort támasztottak. Összevártuk a csapat másik felét, majd besorjáztunk, és a legnagyobb döbbenetemre szembe találkoztam egy kutyával. KUTYÁVAL! Jólnevelten várta, hogy a gazdik befejezzék a táplálkozást, és nem zavart senkit, hogy ott volt. Itt már kezdett szimpatikussá válni a hely. 
Miután eltöltöttünk újabb 10 percet, hogy ki és ki mellé üljön, végre eljött az én időm, rendelhettem. Elsőre a rántott hús tűnt biztonságosnak, Úr és Parancsolóm a szokásához híven azt kért. Ezen felháborodtam, mégiscsak egy bajor étteremben vagyunk! Legyen Brémai muzsikusok kedvence! Miközben a gyerekek megrendelték a szokásos rántott sajt+sültkrumpli kombót, elgondolkodtam a mesén. Reméltem, hogy kakast kapok majd, és nem szamarat. A másik két állatra már gondolni sem mertem.
Mivel csak vizet rendeltem, a vércukor szintem elérte a béka seggét, tartottam tőle, hogy ha alá zuhan, akkor én az asztal alatt végzem. Ekkor érkezett a pincérfiú, és mindenki elé letett egy tányérkát, amin szív alakú pogácsa, szeletke retek, répa, és valami fura trutyi volt. Úr és Parancsolóm merőn nézte a tányérkákat, majd sunyiban odahajolt hozzám:
"Ezt ki rendelte? Ugye nem kell kifizetni?"
Nem kellett, a cucc a ház ajándéka volt, nagyon ízlett, és megmentett a kómától. Alig fogyott el a pogi, érkezett az étek. Na, itt lekonyult a szám! Mindenkinek hozták a hatalmas húsokat, látványosan díszelgő köreteket, zöldségeket. Én meg kaptam két cici formájú izét, alatta sár színű káposztával. Úr és Parancsolóm diszkréten kiröhögött, ezért uralkodtam magamon. Jókedvű arccal szúrtam fel a villára a meglékelt cicidarabot, és - láss csodát! - valami eszement finom, zöldséges füstölt-főtt csülökkel töltött krumpligombócot ízleltem. A mellé vezényelt káposzta egyszerre volt édes és savanyú, és nagyon-nagyon finom volt! Megkíséreltem elfogyasztani az egészet, de ebben az étteremben túlértékelik a kedves vendégek bendőméretét. Gyakorlatilag mindenki otthagyta az étek felét, amit a tüchtig pincérfiúk helyes, fehér kis dobozkákba csomagoltak. A dobozkák aztán az autó csomagtartójában végezték, "vacsorára majd jó lesz" felkiáltással. 
Teli pocakkal békülékeny hangulatba kerültem, és úgy döntöttem, hogy ideje beharangozni az Úr és Parancsolómnak a békülős szexet. Diszkréten odahajoltam hozzá, és a fülébe súgtam:
"Otthon majd összebújunk!"
Olyan tekintettel meredt rám, mintha le akartam volna lökni egy százemeletes toronyház tetejéről.
"Normális vagy? Úgy teli ettem magamat, hogy örülök, ha a kocsiig el tudok menni!".
Öreg Favágó! De most komolyan! Meggyilkoltad a ROMANTIKÁT! 
Remy
Hello World!